Casco Biztosítás Kalkulátor
Kötelezőbiztosításkalkulátor.hu

2012-re már 50% kötelező biztosítás kalkulátor mellett köttetett


Az idei kampányban meghaladta az online szerződők száma az 50%-ot. Az év hátralévő részében már nem várható különösebb mozgás, a biztosító váltás befejezettnek tekinthető.

Idén nem sikerült a biztosító váltások tavalyi rekordját megdönteni. Jelenleg egymillió körül jár a KGFB váltók száma. A csúcsdöntés annak ellenére sem sikerült, hogy a biztosítók ismét jelentős, mintegy -25%-al csökkentették a díjaikat. Az átszerződés azért is rekedhetett meg, mivel a biztosítók a korábbitól eltérően a meglévő ügyfeleknek is jó díjakat kínáltak, így nem volt értelme a váltásnak. Ráadásul az átlagdíjak olyan alacsonyak, hogy %-ban kifejezve a különbség óriásinak tűnik, de a gyakorlatban ez csak pár ezer forint.

Az autósok idén ismét komoly összeget takarítottak meg. 20 milliárd forinttal rövidítették meg a biztosítókat, a tavalyi 21 milliárddal szemben. A jövőben is a KGFB kiadási oldala lesz az, ami meghatározza a díjak alakulását, ez elsősorban a kárhányadot jelenti majd. A hihetetlen magas benzinár és az ismét felerősödő válság hatására egyre kevesebben ülnek autóba, ami a kárhányad kedvező alakulására enged következtetni. Amennyiben elmozdulás történik a 2013-as évre a díjakban, az mindenképpen kismértékű lesz.

A mindig visszatérő kérdés, hogy ki kötötte a nettó legtöbb új szerződést. Az előzetes adatok szerint, a K&H és az Uniqa áll az élen, míg a Köbe, a Wabard és a Genertel követi őket. Az ügyfélszerző biztosítók rendszerint agresszív díjpolitikával élnek, míg a szintentartást ingyenes, vagy rendkívül kedvező szolgáltatásokkal remélik a biztosítók megoldani. A kieső díjbevételt pedig csökkentett kockázatú biztosításokkal, mint a CASCO, vagy a lakásbiztosítás remélik behozni.

Az idén bevezetett 30%-os baleseti adó összegét a biztosítók kötelesek beszedni az adóalanyoktól, amelyet a kincstárba kell befizetniük. A baleseti adóval vigyázni kell, mivel elsőbbséget élvez a biztosítás díjánál is, ami azt jelenti, hogy ha nem fizetjük be az adóról szóló csekket, csak a KGFB-ét, akkor a biztosító a díjból lesz kénytelen azt rendezni, amely díjhátralékot eredményez majd. amennyiben nem fizeti be az autós a díjhátralékot záros határidőn belül, díjnemfizetéssel törölheti a szerződést. A biztosítás nélküli időszakra pedig fedezetlenségi díjat kell fizetni, ami 300-550 forint/nap, ráadásul erre a íjra szintén rákerül a 30%-os baleseti adó, bár 87 forint/nap összegben ezt maximalizálták.

A Signál Biztosító szeretne a legnagyobbak közé kerülni, amelyhez az első lépést idén sikeresen megtette. -5%-os díjcsökkentéssel 20%-al növelte az ügyfélállományát, ami kifejezetten jó eredmény. A biztosító a jövőben kötelező biztosítás kalkulátorral is erősíti az értékesítését.



<< Vissza

Valid XHTML 1.0 Transitional